SZOKOLYAElhelyezkedése:
Pest megye északi részén, a Déli-Börzsöny Szokolyai medencéjében fekszik. Északról a Magas-Börzsöny és a Királyréti medence határolja. A medence talaja homokos lajta mészkôvel telített. A medence a pliocén-pleisztocén idôszakban megsüllyedt, és a lajtamészkô táblákra töredezett. Királyrét-Szokolyahuta területén kô és vasbánya található, ahol a biotitandezit réteg nagy részét már kifejtették. A medencén folyik keresztül a Török-patak.
Megközelíthetôség:
Kismaros felôl közúton és a Börzsöny erdei vasúttal.
Rövid története:
Eredete: a község területén találtak ôskori szilánkokat, pengedarabokat és cserepeket, rézkori cserepeket, vaskori fazékoldal töredéket, bronzkori földvár nyomait - Pap-hegy csúcsától délkeletre. Római kori kvád cseréptöredéket, VIII-IX. századi, népvándorlás kori és avar cserepeket, XII-XIII. századi erôdítést, lakóépületet, Árpád-kori kisméretu földvár a Vár-hegyen (Királyréten).
A név eredete:
Elôször Sokol, Zokol, Zakola, Zakalya, Zakolya, Zokolya. Szokolya szláv eredetu jelentése "Sólyomfalva" a korai Árpádkori települések közé tartozik. Kurszán vezér solymászata volt a jelenlegi Királyréten. Elsô, oklevél szerinti említése: 1186. A Salgó várhoz tartozó Szokolya földesura 1394-ben Széchenyi Kónya fia Simon volt, s tôle örökölték gyermekei Széchenyi Miklós és Dorottya.
1381-ben található írásos emlékén, amelyben a toronyalji pálos kolostor malmát bérbe adták. A XV. században többször említik várhelyként. A király hamis pénzverés miatt ítélte el Széchenyi (Salgói) Miklóst, akinek halála után a király Losonczy Bánnfy Lászlónak adta a falut, majd 1435-ben visszacserélte. Zsigmond király 1437-ben zálogba adta Szokolyát Lévai Cseh Péternek, aki a lévai várhoz csatolta. 1553-ban kihalt a Lévai család, s ezután az uradalom tartozékaként Dobó Istváné, Kolonich Sidfridé, 1640-tôl gr. Csáki László országbíróé lett.
Szokolya legkorábbi ismert Szent Györgyöt ábrázoló pecsétjét 1508-ban vésték. A falu 1562 körül a református vallásra tért át. A XVIII. század elején Jánoky Zsigmondé, majd 1715-ben az Esterházyaké lett, 1868-ig. A Rákóczi-szabadságharcban részt vett a szokolyai lelkész két fia is, Mányoki Ádám és Sámuel. 1715-ben 65 lakost, 1720-ban 32 személyt írtak össze.
A szokolyahutai vasbánya megnyitására Kollbacher Lampert Mátyás kamarai tanácsos kapott engedélyt 1700-ban, de csak 1714-ben kezdték meg a termelést. A kohót és a vashámort Esterházy Antal indította be 1777-ben a Szent-Miklós és Szent István bányákban 1792-ig muködött. Késôbb a hámort fafurészelésre használták. 1803-ban több német család telepedett le (Jánospusztán). 1892-tôl a birtok a porosz gr. Sierstorpff Henriké lett, aki a faszállításhoz keskenynyomtávú vasutat épített 1893-ban. 1917-tôl a kôbányászattal és fakitermeléssel foglalkozó Jánospusztai, majd Királyréti Uradalom és Ipartelepek Rt. lett a legnagyobb birtokos, mely a helybéliek többségének munkalehetôséget adott. 1941-ben csôbe ment. Ma is muködik a bajdázói kôbánya. 1911-re befejezôdött a Vác-Balassagyarmat vasút építése.
A hagyomány úgy tartja, hogy az 1848/49-es szabadságharc idején a kóspallagiakkal együtt szervezett szabadcsapatok elvették az osztrák seregnek szállított pénzes ládikót, s azt a helybeli lelkésznél Árkay Kantsur Andrásnál rejtették el, akit emiatt 1849. augusztus 27-én, Pesten az új épületben kivégeztek.